A történelmi indulás

2015.06.01 13:53
Én, miközben lassan a kiborulás és a teljes kimerültség szélére lépkedek, fenntart a reménysugár, hogy 2 nap múlva már indulunk ki. Egyrészt szellemileg van teher rajtam, hogy a sok munka milyen eredményt hoz majd, másrészt pedig a civil munkahely mellett az edzés és felkészítés nagyon lemerített az elmúlt hónapokban. Múlt csütörtökön jött el a 3. holtpontom, amin azt hittem, hogy nem tudok toávbblendülni, persze végül csak rábeszéltem magam, hogy ne pár nappal indulás előtt buggyanjak meg. Ez a legutóbbi volt a legkeményebb. Zuhogó esőben, a felázott sárban "gyorsan gyalogolni" kilométereket két szupergazellával... Hát. De mikor visszaértem az autóhoz, és kiittam az ásványvizes üveget, kicsit visszatért az akaraterőm. A felkészülésünket összességében egyébként sikeresnek mondhatom, minden elképzelt dologra volt időnk, és az állatokon is látszódik a változás a kis turbózott életmódtól. Több soron rá kellett jönnöm/jönnünk, hogy a fizikai edzések is fejben dőlnek el. Szinte csak ezen járt az eszem, amikor nem a munakhelyen voltam, hogy mikor mit hogyan mennyit. Ez a hozzáállás persze nem csak a fizikai munkára, de az étrendre is vonatkozott. Úgy gondoltam, hogy ha csinálom, akkor csináljam jól. Hozzam ki a maximumot, és ha mindennel elégedett leszek, és ha így indulok el, akkor az egész verseny is elégedettséggel fog eltölteni. Majd ha hazajöttünk pár hetet biztosan pihennem kell (igen, nekem). Az edzések során néha elfeledkeztem magamról. A futásom szétesett, a légzésem szétesett. Az elmúlt pár hétre sikerült kidolgoznom azt a többcsatornás rendszert, amin folyamatosan figyelek minden szükséges helyre. Múlt héten már a naplementét is megcsodáltam futás közben :-)
Az eredmény persze mindettől függetlenül sokminden múlik, hiszen itt Európa krémje lesz jelen, tehát bárki esélyes bármire. Az egész múlhat egy tizedmásodpercen, a bírók éberségétől, pontozási stílusától, hogy a kutyáknak milyen napjuk van, hogy én milyen állapotban állok oda a starthoz, a velünk futó kutyától stb.
Mindenesetre én MINDEN versenyzőnek azt kívánom, hogy sérülésmentesek maradjanak és a magyar csapatnak pedig pluszba kívánok eredményekkel teli hétvégét!