Túl vagyunk egy újabb idényen. Összességében biztosan állíthatom, hogy sokkal többet tanultam a sportról úgy általában és a coursingről magáról, valamint az edzésről, mint egész életmben előtte. Tapasztaltuk az üdítő endorfint nap nap után, éreztünk kimerültséget, éreztük, hogy "na most először ennek a kilométernek tényleg soha nem lesz vége". :-) Rengeteg – persze sokszor ellentmondásos – szakirodalomból és erre specializálódott csoportokból próbáltam kihámozni az etetéshez a nekünk megfelelő információkat. Érdekes volt látni a fejlődést. Érdekes volt látni, ahogy egy ideig nőtt az izomtömeg az agarakon, majd elkezdett definiálódni. Az EB előtt a bemelegítés után akár a kidudorodó izomrostokat is látni/tapintani lehetett rajtuk. Érdekes volt látni, ahogy áttértünk a nyers etetésre, hogyan változtak meg alapvető dolgok, pl. pisilés, kakilás, kondíció, szájhigiénia stb. Érdekes volt az, ahogy a célt kitűzve én magam és Csaba is változtunk. Nyilván ez leginkább pszichológiai változás volt, semmint fizikai. Kitartóbbak lettünk, eltökéltebbek lettünk, megéltük a "NEM-ADHATOM-FEL" érzést. És jó volt minden edzés után leülni, és visszagondolni: Nem adtuk fel – ma sem.
Nagyon sok szép eredményt értünk el az évben, és még több szép futást láttam Cynditől és Dottytól. Természetesen mivel coursing, bírók vannak, él a szubjektivitás, nem mindig olyan eredményt értünk el, amit én reálisnak éreztem, de nyilvánvaló, hogy aki pontozásos sportot űz, ezt nem is várhatja el 100%-ban.
Jövőre természetesen próbáljuk kamatoztatni az idén megszerzett tudásunkat és tapasztalatunkat, hogy még jobbak legyünk. Pár napja elméláztam azon, hogy vajon hány év vezet a profizmusig? Amikor már minden problémára tudod a megoldást, amikor már minden kérdésre tudod a választ? Azt hiszem hosszú út vezet idáig, de érdemes lesz kivárnunk. Mivel ez a hobbink (és nem az életünk), az agarakat ugyanolyan szeretettel és gondosan tartjuk, amennyire csak képesek vagyunk rá. Habár eleinte úgy éreztem, hogy nagyon nehéz lesz összehangolni a munkát, a hobbit és a magánéletet, végül sikerült, amiben nagy szerepe volt Csabának.
Ami biztos, hogy jövőre még több hangsúlyt fordítunk majd az észmunkára, mert az nagyon jó hatással volt rájuk, valamint megpróbálunk még változatosabban mozogni, még változatosabb helyeken. Még többet akarunk tapasztalni mint az idei évben.
Részt vettünk pár kiállításon is. Dotty 3 fiatal osztályos nevezéssel megszerezte a junior champion címet, valamint 4 növendék osztályos nevezéssel megszerezte a felnőtt champion címet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezekért nem küzdöttünk sokat. Vannak nehéz dolgok az életben, például Dottynak megtanítani, hogy álljon meg egyhelyben. Kitartottunk, megtanultuk, nyertünk.
Jó pihenést kívánok minden versenytársunknak, jövőre találkozunk!
